„Az Úr az én pásztorom.”

2024. július 28.

„Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.” Zsoltárok 23:1-6. 

Kedves Gyerekek! Az utóbbi néhány szolgálatban a Zsoltárok könyvéből vettünk elő néhány részletet. Ezek mindegyike Dávidhoz fűződik, akinek nagyon bensőséges kapcsolata volt az Úrral. Ebben a zsoltárban szintén ezzel találkozunk, ráadásul úgy, hogy egy egykori pásztor beszél az Úrról, mint pásztorról.

Az Úr az én pásztorom: így kezdődik a zsoltár. Dávid nagyon jól ismerte, mit jelent ez a kifejezés, mivel egykor ő is pásztorként élte az életét, mivel az apja juhait őrizte. Isai legkisebb fia volt, aki vállalta, hogy az izraelieket gyalázó Góliát ellen felveszi a harcot. Ekkor mondja ezt Saulnak, aki akkor Izrael királya volt: „Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem, és megöltem. Leterítette a te szolgád az oroszlánt is, a medvét is: így jár majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok közül bármelyik, mivel csúfolta az élő Isten seregét. Saul így felelt Dávidnak: Menj el, az Úr legyen veled!” I. Sámuel 17:32-37

Dávid így mindent ismert, ami egy pásztor feladata volt, ezért nála hitelesebben nem beszélhetett senki sem az Úrról, mint pásztorról.

De milyennek mutatja be a pásztort? A pásztor nagyon közeli kapcsolatban van a juhokkal, táplálja őket, és védelmezi. Akár a halállal is szembenéz, hogy megmentse a rá bízott állatokat. Ha kell, akkor vesszővel és bottal is igyekszik jó irányba terelni a juhokat. A lehető legjobb helyen vannak a pásztor közelében.

Kedves Gyerekek! Tudjuk, hogy Dávid az Úr Jézus ószövetségi előképe, akiben ez a zsoltár valósággá vált. Így érdemes megnéznünk azt, hogy miről beszél ezzel kapcsolatban maga Jézus Krisztus. A János evangéliumában a jó pásztorról beszél az Úr a következőképpen: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért.”  János 10:11-15.

Itt láthatjuk a különbséget a pásztor (az Úr Jézus) és a béres között, aki csak pénzért vigyáz a juhokra. Az igazi védelmet a farkastól (a sátántól) csak a pásztor adhat. A másik fontos dolgot korábban írja le a jó pásztor példázata: a juhok követik a pásztor hangját, és idegenek hangjára nem figyelnek: „Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” János 10:4-5.

Dávid nem a szó szoros értelmében vett állattartásról szól a huszonharmadik zsoltárban. A füves legelő és a csendes víz olyan hasonlat, ami Isten gondviselő kegyelmének gazdagságát szimbolizálja. Erre utal a második versben az a kép, miszerint a nyáj nem egyszerűen legel a dús fűvel borított legelőt, hanem lepihen és delel. A héber ige tartós folyamatról szól, mert a jó pásztor folyamatosan gondoskodik a juhokról. Hasonlóan igaz ez a vízre, ami úgy jelenik meg a szövegben, mint az élet, a szabadulás és az üdvösség szimbóluma. Dús legelőt és csendes vizet találni sehol sem könnyű, de Palesztinában szinte lehetetlen. A föld nagy része sziklás, sivatagos, ahol nagyon gyér a fű. Kevés a vízforrás és az is gyakran kiszárad. Ezért a pásztoroknak hosszú utakat kell megtenniük, hogy élelmet és vizet találjanak a nyájnak.

Ez az út nemcsak hosszú, hanem veszélyes volt. Homályos és sötét völgyeken vezetett keresztül, ahol rablók és mezei vadak támadhattak a nyájra. Nem indokolatlan tehát, amikor halálos völgyről, vagy a halál árnyékának völgyéről beszél az Ige. A juhok útja veszélyes út volt, a zsoltáros mégis azt mondja: „nem félek semmi bajtól”.

Kedves Gyerekek! Összefoglalva a huszonharmadik zsoltárt: azt üzeni az Úr, hogy velünk van, jelenléte pedig az áldások teljességét jelenti: jóságot, irgalmat, vezetést és táplálást, ápolást és megújítást, vigaszt és üdvösséget. Ez mind a mienk lehet, ha helyesen viszonyulunk az Úrhoz. Ma már tudhatjátok, hogy ez a Jó Pásztorban, az Úr Jézus Krisztusban való hitet jelenti.

Álljon itt utoljára a Róla szóló ige és egy vers (Túrmezei Erzsébet) részlete: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”

„Igen, Atyám. Gyönge, erőtlen bárány,

pihenek most már jó Pásztorom vállán,

s ő szelíden visz azúton előre,

híves forrásra, kies legelőre.

S hála dalával telik meg a szám.

Köszönöm néked. Igen, Atyám.”

Ámen

Uherkovich Zoltán

2024. július 28.